Háztartáskémia - (vegyi)anyagok a házban és a ház körül
Nem is gondolnánk, hogy a házban és a ház körül a periódusos rendszer elemeinek legnagyobb hányada és ezernyi természetes illetve mesterséges vegyület megtalálható.
A "korszerű" háztartás számos, a vegyipar által előállított, anyagot használ.
Tulajdonképpen szinte mindennek van valami köze a kémiához, még akkor is, ha
erről nem tudunk.
Talán meglepő pl., hogy minden lakás rengeteg szőlőcukor
molekulát tartalmaz, még akkor is, ha soha nem is vettünk. Az összes fa, pamut
textília, papír eszköz nagyrészt cellulózból áll, aminek alaprostja rengeteg (átlagosan 12.000) polimerlánccá összekapcsolódott szőlőcukor molekula. Számtalan ilyen párhuzamos lánc alkotja azokat a rostokat, amik az említett anyagokat felépítik.
Nézzünk szét kicsit "kémiai"
szempontból a lakásunkban, kertünkben.
(Ez csak egy ízelítő a lexikonomban ennél sokkal több címszó található ebben
a témakörben is. A Szójegyzék keresőjébe a háztartáskémia keresőszót
beírva ezek a címszavak legyűjthetők. Egy ennél bővebb "csoport" érhető
el a mindennapokkémiája keresőszóval, ami a mindennapi élet - nem csak a "házkörüli" - kémiai ismereteit gyűjti össze.)
Maga az
épület a lakás is számos, a kémia tárgykörébe tartozó anyagot tartalmaz. Ezekkel
külön foglalkozom az Érdekességek rész Az
építkezés kémiája, fizikája címszavában.
Megtalálhatók itt olyan "ősi kompozitok
anyagok mint, a vályog, a
hagyományos "építkezési kerámiák"
(cserép, tégla), mész
mellett a hőszigetelő
anyagok és az újabban alkalmazott anyagok, pl. a gipszkarton.
A fűrdőszobákban (WC-kben) még mindig eléggé elterjedtek a "hagyományos"
porcelán eszközök
mosdókagylók, zománcozott
vas kádak, de széleskörű
választék van műanyag
megfelelőikből is.
A képen egy üvegszálas
poliészter mosdókagyló
látható.
A csaptelepek a régi jó "tekerős" helyett egyre inkább kerámiabetétes
gömbcsapok, krómbevonatú vasból.
Alapvetően ma is fából állnak (vagyis, mint fentebb láthattuk cellulózból,
tehát összekapcsolódott szőlőcukor
molekulákból). Ez akkor is igaz, ha nem "igazi fából", hanem bútorlapokból
készültek, az is faforgácsból és valamilyen térhálós
műanyag keverékéből készülnek.
A bambusznád bútokok is cellulózból
állnak.
Vannak persze fémvázas
bútorok is. Azok általában acélvázat
tartalmaznak.
A bútorok kárpit része szintén tartalmazhat acélt
(a rúgótest), műanyaghabot
(általában poliuretán).
Borításnak leginkább műszálas
textíliákat alkalmaznak (lásd lentebb).
Az átlagos
lakásokban a műszálas
textíliák (szőnyegek, szőnyegpadlók, függönyök) a legelterjedtebbek pl. a poliamid
anyagúak.
Akadnak persze természetes alapanyagú textíl anyagok is.
Régen a nagyon gazdagok pl. igazi selymet
(is) használtak tapétázásra.
Sokféle és nagyon eltérő anyagú burkolatot alkalmaznak a lakásokban.
A különböző kerámiák
elsősorban a vizes helyiségekben, konyhákban fordulnak elő padlón és falon.
Ugyanezekben a helyiségekben használnak PVC
burkolókat is.
Újra divatosak a "hagyományos", vagyis "cellulóz
alapú" burkolatok, a padló és a parketta.
A szalagparketták szintén tekinthető "cellulóz
alapúnak", de ezek már elég sok műanyaggot
is tartalmaznak. Bár a "hagyományos" parkettán is térhálós
műanyag bevonatot alkalmaznak.
Megemlíthető még a papír
is, mint "falburkoló" anyag (tapéta), de sok esetben műanyaggokkal
"keverve" alkalmazzák.
Elektromos, elektronikus eszközök
Mivel
réz jobb elektromos
vezető, mint az alumínium,
a "magyar ezüst" egyre inkább kiszorul a lakások elektromos rendszereiből.
A mai lakások fényforrásaiban
a volfrám az üveg
és a kerámia mellett
számos ritka anyag is megtalálható a kompakt
fénycsövek (a képen) fényporaiban.
A halogén izzólámpák
a "szokásos" nemesgáz
töltés mellett jódgőz is
található.
Az izzólámpákban
előfordul molibdén
is, általában ebből készülnek a volfrám
szál tartói.
A hűtőgépek hűtőközege
már a korábbinál "zöldebb" de még mindig freonokat
használnak.
Mint mindenütt, az elektromos eszközökben is nagyon sok műanyagot
használnak (bakelit,
gumi, epoxigyanta,
szilikonok, polikarbonátok,
stb.). Szigetelőként és az eszköz "szerkezeti anyagaként" egyaránt.
Az elemek közül a szilicium
biztosan megtalálható valamennyi elektronikus eszközben az integrált
áramkörök félvezetőiben
Szinte mindenki biztos lehet benne, hogy van a lakásában egy "majdnem folyékony
fém" gallium,
ez ugyanis a fénydiódák
(LED) alapanyaga, valami más elemmel (pl. arzén,
foszfor "szennyezve".
Abban is biztos lehet, hogy van arany
a háznál, akkor is, ha nem tart ékszert. Mivel az arany
nagyon jó elektromos
vezető, és rendkívül vékonyra nyújtható használják az integrált
áramkörök kivezetéseihez. Ráadásul ez az oxigénnel
szemben legellenállób fém,
ezért a kritikusabb érintkezőket ezzel vonják be.
Ezekkel is
külön foglalkozom az Érdekességek rész Tisztítószerek
- Mit mivel ne öntsünk össze címszavában.
Elég sokat és sokfélét használunk pl.
- vízkőoldásra sósav
(HCl)at, vagy valamilyen más
savas kémhatású anyagot
- fertőtlenítésre klór
vagy hidrogén-peroxid tartalmú anyagot
- kézi mosogatáshoz, általános tisztításhoz semleges
kémhatású felületaktív
anyagot, színezéket, illat
anyagot tartalmaznak. Esetleg némi egyéb adalékot, pl. alkoholt,
ecetsavat, stb.)
- súroláshoz valamilyen finom szemcsés kemény anyagot tartalmazó port vagy vizes
szuszpenziót "önállóan"
vagy valamilyen felületaktív
anyaggal, esetleg fertőtlenítő anyaggal együtt.
"Elvi működésük" a Kémia rész mosószerek
címszavában megtalálható.
Mindegyik valamilyen felületaktív
anyagot tartalmaz, ami vízben oldhatóvá teszi a zsírokat
és vele a szennyeződéseket.
A szappanok nagy szénatomszámú zsírsavak
és különösen a palmitin- (C16), a sztearin-(C18)
és olajsav nátrium-
és káliumsói.
Az automata mosógépi illetve mosogatógépi szerek viszont zsír-,
fehérje- illetve
keményítőbontó enzimeket tartalmaznak és nem tanácsos kézzel pancsolni bennük.
A mi éghajlatunkon az év legalább felében a lakást valamivel fűteni kell.
Az elektromos fűtés rendkívül drága lenne, általában csak "rásegítésre" használnak kisebb hősugárzókat pl. a fűrdőszobában.
Hideg időben jelentős, esetleg több tucat kilowattnyi energia szükséges egy átlagos lakás fűtéséhez is.
Az egyedi lakások, házak fűtésére legelterjedtebb a földgáz, zömmel metánból áll.
Szintén elterjedt a folyékony PB gáz (vagyis propán és bután cseppfolyós keverékének alkalmazása.
Sok helyen vannak még "vegyes tüzeléses" kazánok is, amelyekben leginkább szenet (vagyis "kőszenet" égetnek, ami szintén szénhidrogének keveréke és inkább a kőolajhoz hasonlítható, mint a szénhez.
Kevés helyen fűtenek már gázolajjal, ami szénhidrogének keveréke, egy kőolaj frakció.
Egy ilyen kazánban, vagy egy kandallóban füthetünk fával is, ami nagyrészt cellulózból, vagyis szőlőcukorból áll, ahogy fentebb már említettem.
A kerttel rendelkezők egyre több vegyszert (műtrágyát, növényvédőszert, stb.)
használnak. Persze vannak "biohívők" is.
Aztán vannak a mindenféle kerti eszközök pl. műanyag kerti bútorok, öntöző rendszerek
(általában műanyag csövekkel és csatlakozó egységekkel).
És vannak mindenféle "kiegészítők" pl. még a biokertészkedők komposztálója
is műanyagból készül manapság.
A fentebb már említetteken kívül rengeteg kémiai
elemet megtalálunk a házban és a ház körül. A fémek
közül például nagyon sokat használnak ötvözőként
sokszor egészen kis mennyiségben, vagy szennyezőként a félvezetőkben,
szinte csak nyomokban.
A nemfémes elemek közül
is előfordul jónéhány a ház körül. A már említetteken kívül pl. a kén
előfordul elemi állapotban bizonyos növényvédőszerekben.
A nemesgázok nem csak
az izzólámpákban,
hanem a levegőben
is.
Bizonyos területeken sajnos radioaktív
képviselőjük a radon
is jelen van, mint nemkívánt vendég.
Ékszerként a már említett arany
előfordul általában ezüst,
esetleg platina, palládium,
a fehéraranyban ötvözőként.
Barkácsoló hajlamúaknál lehet titán
speciálisabb szerszámokban, vanádium
szintén szerszámokban ötvözőként.
Ha tartanak otthon szárazelemeket akkor mangán,
akkumulátorokban ólom,
lítium, kadmium.
A szobatermosztát termisztorában lehet indium.
Bevonóként valószínüleg előfordul ón,
cink.
Töltótollhegyben lehet rénium,
ozmium, iridium.
A legtöbb helyen van még hagyományos lázmérő, abban higany
található.
Javítgatáshoz tarthatnak otthon gipszet
(CaSO4).
Körömlemosót (aceton
- CH3COCH3, propanon) valószínüleg használnak a család
hölgytagjai.
Lehet, hogy vannak otthon különböző ragasztók
pl. Technocol (poli-vinil-acetát),
Eporapid (epoxigyanta).
Biztosan tartanak otthon gyertyát ennek anyaga lehet méhviasz,
paraffin, sztearinsav,
palmitinsav.
Grilezéshez használhatnak faszenet.
Macskaalomként használhatnak zeolitot.
És még sok százféle anyag előfordulhat a házban, a kertben.
Gépkocsi is van a legtöbb helyen. Az autóval kapcsolatos anyagokkall külön foglalkozom
az Érdekességek részben Az autózás
fizikai - kémiai alapelvei címszó Az autózás anyagai részében.
Fényképezőgép is van a legtöbb helyen, ezzel az Érdekességek részben
A fotózás fizikai - kémiai alapelvei
címszó alatt foglalkozom részletesebben.