(1911 - 1988) Nobel díjas amerikai fizikus. (San Franciscoban, Kaliforniában született.
A Chicagói Egyetemen kezdett el fizikát tanulni 18 évesen.
1936-ban doktori címet szerzett
Ezután Berkeleyben, a Kaliforniai Egyetem tantestületének tagja, a Sugárlaboratórium vezetője lett.
1938-ban felfedezte, hogy egyes radioaktív elemek a Yukawa Hideki és Szakata Sóicsi által megjósolt K-befogással bomlanak el.
1939-ben Felix Blochhal elsőként mérte meg a neutronmágneses momentumát. 1940-1943 között a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology munkatársaként a mikrohullámú radarberendezés kifejlesztésén dolgozott. 1943-1944 között a Chicagói Egyetem munkatársa lett.
A második világháború alatt a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban dolgozott a Manhattan terv keretében.
Korábbi munkái miatt dolgozott a mikrohullámú jelzőberendezések és radarantennák kifejlesztésében, valamint egy földi irányítású leszállórendszer kidolgozásában.
1945-ben a fizika professzora lett.
A második világháború után részt vett az első lineáris protongyorsító építésében (Alvarez-LINAC).
Kifejlesztette a folyékony hidrogénnel töltött buborékkamrát, a szubatomi részecskék és reakcióik kimutatásához.
Számos, instabil elemi részecskét fedezett fel.
A hatvanas évek végén az egyiptomi Kefrén-piramis letapogatásánál elsőként alkalmazta a müontechnikát.
1968-ban fizikai Nobel-díjat kapott a részecskefizikában elért jelentős eredményeiért, különösképp a nagyszámú rezonanciaállapot felfedezéséért, a hidrogén buborékkamra továbbfejlesztésért.
1978-ban professzor emeritus címet kapott.