Boyle, Robert
(1627 - 1691) angol-ír vegyész, fizikus és természetfilozófus. Newton
kortársa volt.
A gázok tulajdonságaival kapcsolatos
úttörő kísérleteiről, valamint az anyag részecsketermészetéről vallott nézeteiről
vált ismertté. Ez utóbbival előfutára lett a kémiai
elemek modern elméletének.
A londoni Royal Society alapító tagja volt.
Boyle egy gazdag és befolyásos család tizennegyedik gyermekeként született.
1635-ben Etonba küldték tanulni, majd az 1639 és 1644 közötti éveket nevelőjével
az európai kontinensen, főleg Svájcban töltötte.
1645-től 1655-ig Boyle részben Dorsetben élt, ahol kísérletezni kezdett és erkölcsi tárgyú értekezéseket írt. Ezek közül némelyik megjelent 1655-ben az Occasional Reflections upon Several Subjects (Alkalmi elmélkedések néhány tárgyról) című könyvben. Egyik tanulmánya arról nevezetes, hogy Jonathan Swiftet a Gulliver utazásai megírására ösztönözte. Némi időt birtokügyeivel kapcsolatban Írországban töltött, és mivel itt nem tudott laboratóriumi felszereléshez jutni, boncolással foglalkozott.
1656-ban az Oxfordi Egyetemre ment, és itt tanított 1668-ig. Sikerült megszereznie
Robert Hooke - a nagy tehetségű feltaláló
és később a Royal Societyben a kísérletek kurátora - támogatását, aki segített
neki egy légszivattyút építeni. Boyle azonnal felismerte az ebben rejlő
tudományos lehetőségeket. Úttörő kísérleteket végzett, melyekkel kimutatta a
levegő fizikai jellemzőit és nélkülözhetetlen szerepét az égésben, a légzésben
és a hang továbbításában. Boyle ezirányú munkáiról 1660-ban a New Experiments
Physio-Mechanicall, Touching the Spring of the Air and its Effects (A levegő
rugalmasságát és hatásait érintő új fizio-mechanikai kísérletek) című írásban
számolt be. E művének második kiadásához 1662-ben csatolta a Royal Society részére
1661-ben készült tanulmányát arról az összefüggésről, amit ma Boyle-törvényként (vagy Boyle-Mariotte-törvényként) ismernek, vagyis hogy állandó hőmérsékleten
bármely gáz térfogata fordítottan arányos a nyomással.
A The Sceptical Chymist (A kétkedő kémikus) című művében Boyle 1661-ben
megtámadta a négy elemről (föld, levegő, tűz, víz) vallott arisztotelészi elméletet
és a Paracelsus által javasolt három princípiumot is (só, kén, higany). Ehelyett
kidolgozta az elsődleges részecskék fogalmát, amelyek társulva korpuszkulákat
alkotnak. Ezen elképzelés szerint a különböző anyagok az elsődleges részecskék
számától, helyzetétől és mozgásától függően jönnek létre. Így minden természeti
jelenség az elsődleges részecskék mozgása és szerveződése alapján értelmezhető,
nem pedig az arisztotelészi elemek és minőségek szerint. Boyle nem gondolt
különböző fajtájú elsődleges elemek létezésére a XIX. századi értelemben, de
elképzelései bizonyos határok között ma is érvényesek. Kísérleti munkájában
tanulmányozta a fémek kalcinációját, és módszert javasolt a savas és lúgos anyagok
megkülönböztetésére - ez tekinthető a kémiai indikátorok használata első példájaként.
Érdeklődött a mesterségek és a gyártási folyamatok iránt is.
1668-tól nővérével, Katherine-nel (Lady Ranelagh) lakott Londonban. Életének ebben az utolsó szakaszában laboratóriumi asszisztensek segítségével folytatta kísérleti munkáját. Továbbra is részt vett a Royal Society munkájában, és jótékonysági tevékenységet is folytatott. Végrendeletileg alapítványt tett egy sorozat Boyle-előadásra vagy prédikációra, melyek mindmáig folytatódnak "a keresztyén vallás igazának bizonyítására a megátalkodott hitetlenekkel szemben".
Boyle élete során nagy hírnévre tett szert, és külföldi méltóságok is
szüntelenül látogatták.
1680-ban a Royal Society elnökévé választották, de ő elhárította a kitüntetést.
Hívő protestánsként Boyle rendkívüli jelentőséget tulajdonított a vallás
külföldi terjesztésének, pénzt adományozott az Újszövetség ír és török nyelvre
történő lefordítására és kiadására. Teológiai nézeteit 1690-ben a The Christian
Virtuoso (A keresztyén virtuóz) című művében fejtette ki, melyet azért írt,
hogy megmutassa, a természet tanulmányozása fontos vallási kötelesség. Az isteni
gondviselésről vallott nézete szerint a természet óraműszerű mechanizmus, amelyet
a Teremtő az idő kezdetén elkészített, mozgásba hozott, és amely most másodlagos
törvények szerint működik. Ezeket a törvényeket tanulmányozni lehet a tudomány
segítségével, az emberi lélek azonban anyagtalan és nemesebb, mint a testet
alkotó mozgó részecskék.