Boyle, Robert

(1627 - 1691) angol-ír vegyész, fizikus és természetfilozófus. Newton kortársa volt.
A gázok tulajdonságaival kapcsolatos úttörő kísérleteiről, valamint az anyag részecsketermészetéről vallott nézeteiről vált ismertté. Ez utóbbival előfutára lett a kémiai elemek modern elméletének.
A londoni Royal Society alapító tagja volt.
Boyle egy gazdag és befolyásos család tizennegyedik gyermekeként született.
1635-ben Etonba küldték tanulni, majd az 1639 és 1644 közötti éveket nevelőjével az európai kontinensen, főleg Svájcban töltötte.

1645-től 1655-ig Boyle részben Dorsetben élt, ahol kísérletezni kezdett és erkölcsi tárgyú értekezéseket írt. Ezek közül némelyik megjelent 1655-ben az Occasional Reflections upon Several Subjects (Alkalmi elmélkedések néhány tárgyról) című könyvben. Egyik tanulmánya arról nevezetes, hogy Jonathan Swiftet a Gulliver utazásai megírására ösztönözte. Némi időt birtokügyeivel kapcsolatban Írországban töltött, és mivel itt nem tudott laboratóriumi felszereléshez jutni, boncolással foglalkozott.

1656-ban az Oxfordi Egyetemre ment, és itt tanított 1668-ig. Sikerült megszereznie Robert Hooke - a nagy tehetségű feltaláló és később a Royal Societyben a kísérletek kurátora - támogatását, aki segített neki egy légszivattyút építeni. Boyle azonnal felismerte az ebben rejlő tudományos lehetőségeket. Úttörő kísérleteket végzett, melyekkel kimutatta a levegő fizikai jellemzőit és nélkülözhetetlen szerepét az égésben, a légzésben és a hang továbbításában. Boyle ezirányú munkáiról 1660-ban a New Experiments Physio-Mechanicall, Touching the Spring of the Air and its Effects (A levegő rugalmasságát és hatásait érintő új fizio-mechanikai kísérletek) című írásban számolt be. E művének második kiadásához 1662-ben csatolta a Royal Society részére 1661-ben készült tanulmányát arról az összefüggésről, amit ma Boyle-törvényként (vagy Boyle-Mariotte-törvényként) ismernek, vagyis hogy állandó hőmérsékleten bármely gáz térfogata fordítottan arányos a nyomással.
A The Sceptical Chymist (A kétkedő kémikus) című művében Boyle 1661-ben megtámadta a négy elemről (föld, levegő, tűz, víz) vallott arisztotelészi elméletet és a Paracelsus által javasolt három princípiumot is (só, kén, higany). Ehelyett kidolgozta az elsődleges részecskék fogalmát, amelyek társulva korpuszkulákat alkotnak. Ezen elképzelés szerint a különböző anyagok az elsődleges részecskék számától, helyzetétől és mozgásától függően jönnek létre. Így minden természeti jelenség az elsődleges részecskék mozgása és szerveződése alapján értelmezhető, nem pedig az arisztotelészi elemek és minőségek szerint. Boyle nem gondolt különböző fajtájú elsődleges elemek létezésére a XIX. századi értelemben, de elképzelései bizonyos határok között ma is érvényesek. Kísérleti munkájában tanulmányozta a fémek kalcinációját, és módszert javasolt a savas és lúgos anyagok megkülönböztetésére - ez tekinthető a kémiai indikátorok használata első példájaként. Érdeklődött a mesterségek és a gyártási folyamatok iránt is.

1668-tól nővérével, Katherine-nel (Lady Ranelagh) lakott Londonban. Életének ebben az utolsó szakaszában laboratóriumi asszisztensek segítségével folytatta kísérleti munkáját. Továbbra is részt vett a Royal Society munkájában, és jótékonysági tevékenységet is folytatott. Végrendeletileg alapítványt tett egy sorozat Boyle-előadásra vagy prédikációra, melyek mindmáig folytatódnak "a keresztyén vallás igazának bizonyítására a megátalkodott hitetlenekkel szemben".

Boyle élete során nagy hírnévre tett szert, és külföldi méltóságok is szüntelenül látogatták.
1680-ban a Royal Society elnökévé választották, de ő elhárította a kitüntetést.
Hívő protestánsként Boyle rendkívüli jelentőséget tulajdonított a vallás külföldi terjesztésének, pénzt adományozott az Újszövetség ír és török nyelvre történő lefordítására és kiadására. Teológiai nézeteit 1690-ben a The Christian Virtuoso (A keresztyén virtuóz) című művében fejtette ki, melyet azért írt, hogy megmutassa, a természet tanulmányozása fontos vallási kötelesség. Az isteni gondviselésről vallott nézete szerint a természet óraműszerű mechanizmus, amelyet a Teremtő az idő kezdetén elkészített, mozgásba hozott, és amely most másodlagos törvények szerint működik. Ezeket a törvényeket tanulmányozni lehet a tudomány segítségével, az emberi lélek azonban anyagtalan és nemesebb, mint a testet alkotó mozgó részecskék.

Felhasznált irodalom