csillagászat (asztronómia)
Az égitestek minden típusával, így
a bolygókkal, csillagokkal,
galaxisokkal, valamint a csillagközi
és galaxisközi térrel, illetve a világegyetem
egészével foglalkozó tudomány.
A klasszikus csillagászatnak azt az ágát, amelyik az égitestek
helyzetének pontos mérésével foglalkozik,
asztrometriának nevezik. Az első rendszeres vizsgálatokat a babiloniak végezték,
első csillagkatalógusaikat Kr. e. 1600 körül készítették. A Kr. e. 9. sz.-tól
rendszeres csillagászati feljegyzéseket vezettek. Ugyanekkor Ny-Európa
neolit kori népei a Nap
és a Hold égi mozgásának
vizsgálatára hatalmas kőépítményeket emeltek az angliai Stonehenge-ben és a
franciaországi Camacban.
A görög filozófusok a Kr. e. 5. sz.-tól kísérletet tettek az első kozmológiai
elméletek létrehozására és az öt látható bolygó
örökké változó elhelyezkedésének modellezésére. Arisztotelész
felfogása nagy hatással volt az őt követő két évezred gondolkozására, még komoly
tudományos eredményeket is kétségbe vontak miatta.
A modern csillagászat 450 évvel ezelőtt, Kopernikusszal
kezdődött, aki a hellenisztikus (ptolemaioszi)
világkép megdöntését előkészítve azt állította, hogy a Naprendszer
középpontja nem a Föld,
hanem a Nap.
Newton a 17. sz.-ban írta le a gravitáció
elméletét, ettől fogva a bolygók mozgásának
kutatása egzakt tudomány lett. Tudományos csillagvizsgálók
épültek, az adatokat nyilvántartották, és az égi jelenségek megértéséhez a matematikát
hívták segítségül.
A 18-19. sz. folyamán kifejlesztették a nagy távcsövek
építésének technológiáit, amit az USA hegycsúcsokra
épített csillagvizsgálói tetőztek be,
pl. a Lick és a Mount Wilson Observatory. Ezek a kitűnő megfigyelőhelyekre épített
teleszkópok lehetővé tették, hogy a fizika
egyre nagyobb szerepet játsszon a nagy pontosságú megfigyelések értelmezésében.
A 20. sz. elejére világossá váltak a csillagok
fejlődésének alapelvei és az 50-es évekre a csillagok
belsejében zajló atommagfúziónak
és a kémiai elemek kialakulásának elméletét
is bizonyítani tudták.
A rádiócsillagászat a II. világháború
után fejlődött ki, felhasználva a radar
céljára kifejlesztett antennák és más
berendezések lehetőségeit. Így született meg a szemmel nem látható sugárzások
csillagászata.
A Föld légkörén
kívül keringő mesterséges holdak (űrcsillagászat)
az 1960-as évektől az ultraibolya-,
a röntgen- és az infravörös-csillagászat
kifejlődéséhez vezettek. A világegyetem
ezen új ablakai számos váratlan felfedezést tettek lehetővé, pl. a kvazárok,
a pulzárok, az aktív
galaxismagok, a röntgensugárzó
kettőscsillagok és a mikrohullámú
háttérsugárzás megismerését. De az amatőr csillagászok a mai napig hasznos
adatokat szolgáltatnak a csillagászat számára: pl. új üstökösöket,
nóvakitöréseket, távoli galaxisok
szupernóva-robbanásait, változó
csillagokat fedeznek föl, vagy a bolygók
külső változásait figyelik meg.
A korszerű csillagászat eszköztárának néhány műszere:
| Földi optikai távcső | Rádiótávcső | Űrtávcső | Röntgentávcső |
|
|
|
|