Davisson, Clinton Joseph
(1881-1958)
amerikai Nobel díjas (1937) fizikus.
Az elektron hullámtermészetének
kísérleti igazolásában vett részt.
Louis de
Broglie francia fizikus 1924-ben vetette fel azt, hogy az elektronok és más
diszkrét részecskék, amelyeket addig csak anyagi részecskéknek tekintettek,
szintén rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, mint hullámhossz és frekvencia.
Később 1927-ben az elektron hullámtermészetét
Davisson és L.H. Germer New Yorkban és Georg Thomson Aberdeenben, Skóciában
kísérletileg is igazolta.
Hogy az elképzelést megmagyarázzák, másoknak és saját maguknak, a fizikusok
gyakran alkalmazták a jól átgondolt kísérletet, amelyben Young
kettős résen mutatta be a fény hullámtermészetét.
Fény helyett ezúttal elektronokat
használtak. A kvantummechanika törvényeinek
engedelmeskedve, a részecskenyalábot kettéosztották, a kisebb nyaláboknak interferálniuk
kellett egymással, egy bizonyos világos és sötét sávokból álló mintázatot hagyva,
amint azt a fénnyel tapasztalták.