elektrondiffrakció
A szilárd testek atomrétegeiről szóródó
elektronokból kialakított interferenciakép.
A diffrakciós kép intenzitáseloszlásából következtetni lehet az anyag szerkezetére.
Különösen a felületi rétegek vizsgálatában hasznos, hiszen az elektron
(lévén töltött részecske) nem hatol be mélyen az anyagba.
Az elektrondiffrakciót először Clinton
Davisson (1881-1958) és Lester Germer
(1896-1971) amerikai fizikusok mutatták ki 1927-ben, vizsgálatuk alapvető jelentőséggel
bír az elektron kettős, részecske-
és hullámtermészetének kimutatásában.
Ha egy
elektronnyaláb polikristályos anyagon
elhajlást szenved, akkor a Debey-Scherrer gyűrűk lesznek az elhajlási képben
az interferencia erősítési helyek. A gyűrűkből álló elhajlási kép jól értelmezhető
a kristálydiffrakciót leíró Bragg - egyenlet alapján:
2dsina = kl
ahol d a kristály hálózati
síkjának távolsága (rácsállandó), a a rácssík
és a beeső sugár által bezárt szög, l az elektron
hullámhossza, k egész szám, az elhajlás rendje.