hidrogénbomba
(termonukleáris fegyverek, H-bomba)
A termonukleáris
fegyverek közismert neve (gyakori rövidítése H-bomba). Olyan nukleáris
robbanóeszköz, amelynek pusztító hatását a hidrogénizotópok
fúziós magreakciója
során felszabaduló hő és az ezáltal
keletkező légnyomás révén fejti ki.
A hidrogénbombát először az USA-ban fejlesztették ki, az elméleti laboratóriumi
munkát Teller Ede végezte Los Alamosban.
Az első hidrogénbomba kísérletet 1952 novemberében hajtották végre Eniwetok
atollnál. (A képen ez látható.)
Ennek robbanóereje körülbelül 10 megatonna
volt, ami a második világháborúban felhasznált hagyományos robbanószerkezetek
összenergiájának az ötszöröse.)
A SZU 1953 augusztusában hajtotta végre első kísérleti robbantását termonukleáris
fegyverrel. Kifejlesztésében részt vett Szaharov orosz fizikus.
Az
ábrán a hidrogénbomba elvi felépítése látható:
1 - indító (egyfázisú) atombomba
2 - fúzisós anyag (deutérium, trícium /szilárd lítium-deuterid formában)
3 - 238-as tömegszámú uránból készült külső köpeny
4 - külső bombaköpeny
Működésekor egy atombomba biztosítja
a fúzió beindításához szükséges (több millió fokos) hőmérsékletet.
Az ábra egy háromfázisú nukleáris bombát mutat be. Az uránból
készült külső köpenyt a neutronbomba esetén elhagyják.
A termonukleáris fegyverek hatásának egyedül az "üzemanyagként"
beletöltött hidrogénizotópok
mennyisége szab határt.
Az eddigi legnagyobb pusztító erejű fegyvert 1961-ben a szovjetek próbálták
ki, ennek hatása 60 millió tonna (60 megatonna)
trinitro-toluol kémiai
robbanóanyag robbanóerejével egyezett
meg.