hidrogénbomba
(termonukleáris fegyverek, H-bomba)

A termonukleáris fegyverek közismert neve (gyakori rövidítése H-bomba). Olyan nukleáris robbanóeszköz, amelynek pusztító hatását a hidrogénizotópok fúziós magreakciója során felszabaduló és az ezáltal keletkező légnyomás révén fejti ki.

A hidrogénbombát először az USA-ban fejlesztették ki, az elméleti laboratóriumi munkát Teller Ede végezte Los Alamosban.

Az első hidrogénbomba kísérletet 1952 novemberében hajtották végre Eniwetok atollnál. (A képen ez látható.)
Ennek robbanóereje körülbelül 10 megatonna volt, ami a második világháborúban felhasznált hagyományos robbanószerkezetek összenergiájának az ötszöröse.)
A SZU 1953 augusztusában hajtotta végre első kísérleti robbantását termonukleáris fegyverrel. Kifejlesztésében részt vett Szaharov orosz fizikus.


Az ábrán a hidrogénbomba elvi felépítése látható:
1 - indító (egyfázisú) atombomba
2 - fúzisós anyag (deutérium, trícium /szilárd lítium-deuterid formában)
3 - 238-as tömegszámú uránból készült külső köpeny
4 - külső bombaköpeny

Működésekor egy atombomba biztosítja a fúzió beindításához szükséges (több millió fokos) hőmérsékletet.
Az ábra egy háromfázisú nukleáris bombát mutat be. Az uránból készült külső köpenyt a neutronbomba esetén elhagyják.
A termonukleáris fegyverek hatásának egyedül az "üzemanyagként" beletöltött hidrogénizotópok mennyisége szab határt.
Az eddigi legnagyobb pusztító erejű fegyvert 1961-ben a szovjetek próbálták ki, ennek hatása 60 millió tonna (60 megatonna) trinitro-toluol kémiai robbanóanyag robbanóerejével egyezett meg.

Felhasznált irodalom