katalizátor
(katalízis, katalitikus reakciók, homogén katalízis, heterogén katalízis)

Bizonyos anyagok egy reakcióelegyben a végbemenő folyamatok sebességét nagy mértékben megváltoztatják. Ez a jelenség a katalízis, amelyet Berzelius már 1835-ben leírt, és nem sokkal később Schönbein tanulmányozta.

Homogén közegben a reakciósebesség megváltozását előidéző katalizátor látszólag nem vesz részt a reakcióban, "módosítja a reakció irányát vagy sebességét, de nem jelenik meg a reakció végtermékei között". (Ostwald-féle meghatározás.)

Bizonyos reakciók katalizátor nélkül egyáltalán nem mennek végbe. például a teljesen száraz szén-monoxid nem gyújtható meg, kis mennyiségű vízgőz jelenlétében azonban szén-dioxiddá ég el.

Könnyen bemutatható példának a kockacukor elégetését szokták felhozni, ha cigaretta hamut szórnak a kockacukorra meggyújtható és lángolva elég.
Ebben az esetben a cigaretta hamu a katalizátor.

Kimutatták, hogy a katalizált reakciók aktiválási energiája kisebb, mint ugyanazon reakció katalizátor távollétében mérhető aktiválási energiája. Ebből látszik, hogy a katalizátor valódi szerepe az aktiválási energia csökkentése.

A katalitikus reakciók speciális esete az autokatalízis.

A katalizátorok aktivitása növelhető úgynevezett aktivátorokkal.

Ha a reagáló anyagok és a katalizátor közös fázisban vannak, a katalízist homogén katalízisnek, ha különböző fázisban vannak, heterogén katalízisnek nevezik.

A lexikonomban található összes katalizátor (illetve kapcsolódó címszó) legyűjthető a Szójegyzék keresőmezőjébe az katalizátor keresőszót beírva.

Felhasznált irodalom