kontinentális talapzat
(self, passzív, aszeizmikus, aktív, szeizmikus, atlanti típusú talapzat, csendes-óceáni típusú kontinentális talapzat, selfrégió, kontinentális lépcső, kontinentális lejtő, kontinensperem)

A világtengerek mély, úgynevezett óceáni szintje és a szárazföldek között húzódó, a szárazföldeket párkányszerűen övező, víz borította határterület, amely az óceáni területek 20%-át foglalja el. Szélessége több tíz, esetenként több száz kilométer.
Domborzati és mélységviszonyai, kőzettani felépítése alapján több formáját különböztetik meg, ezek sorában két fő típusát:
- a passzív (vagy aszeizmikus) és az
- aktív (vagy szeizmikus) kontinentális talapzatot.

Az Atlanti-óceán kontinentális talapzata jobbára a passzív típushoz tartozik, ezért ezt a típust olykor atlanti típusú talapzatnak is nevezik; az aktív típusú a Csendes-óceánra jellemző, ezért azt csendes-óceáni típusú kontinentális talapzatnak is nevezik.
Az Indiai-óceán szegélyei (az ÉK-i partok kivételével, melyek az aktív típushoz tartoznak) atlanti típusúak.

A passzív kontinentális talapzat tagolódása:
a self, a szárazföld folytatása a tenger irányában, enyhe, átlagosan kevesebb mint 1/1000 a lejtése;
a széle - a mély tenger felé - hirtelen meredeken szakad le;
a selfrégiót borító víz mélysége 20-500 m, átlagosan 130 m; a szélessége néhány km és 75 km között változik;
a lejtő valójában a self meredek letörése a tenger belseje felé; e fölött 1500-3500 m mély a víz, dőlési szöge meredek, átlagos lejtése 1/40; a lejtő viszonylag keskeny, általában 20-100 km széles sáv, a self és a lejtő együttesen a kontinentális lépcső;
ezt a térséget - a kontinentális lépcsőt - több óceáni terület esetében tenger alatti árkok, medencék, süllyedékek, hátságok szabdalják;
ezekben halmozódik föl a szárazföldek lepusztulásából származó üledékanyag;
az üledéket nagyobb részben a folyóvizek szállítják a selfrégióba, de a tenger a saját partjai pusztításával maga is "termeli";
a selfről a tenger hullámzása szállítja tovább az üledéket.

A kontinentális lejtő a selfet szegélyező meredek lejtő folytatása az óceáni medence belseje felé: a dőlési szöge azonban sokkalta kisebb, csak 1/100-1/700; a szélessége 100-1000, átlagosan 600 km; a kontinentális lejtőt a selfet szegélyező meredek lejtő lábánál felgyülemlett szárazföldi üledék fedi; az ezen kialakult üledékhalmokat helyenként tenger alatti szurdokok szelik keresztül, s ezeken át a tengervíz áramlásai a mély tengeri részekre szállítják tovább az üledékeket. Az óceánok, tengerek és a szárazföld találkozásának zónáján belül (ezt a sávot kontinensperemnek is szokás nevezni) a földtani értelemben vett self csak pár km széles ugyan, de a hozzá kapcsolódó, medencékkel, szirtekkel, zátonyokkal, szigetekkel, lagúnákkal tarkított térséggel együtt 200 km-nyi széles is lehet; ennek egyik példája a Dél-Kaliforniánál lévő széles kontinentális partszegély.

Felhasznált irodalom