(1908 - 1968) Nobel díjas orosz fizikus. Bakuban, Azerbajdzsánban, az akkori Orosz Birodalomban született.
1927-ben (19 évesen) szerzett diplomát a Leningrádi Egyetem elméleti fizika szakán.
1929 -1931 között Svájcban, Németországban, Angliában és Dániában dolgozott (Niels Bohr tanítványaként).
1932-1937 között Harkovban az Ukrán Műszaki-Fizikai Intézet Elméleti Osztályának vezetője.
1937-ben Moszkvában a Szovjet Tudományos Akadémia Fizikai Intézetének vezetője lett.
Munkásságának fontos részei a sűrűségmátrix módszer (Neumann Jánostól függetlenül) , a kvantummechanikai diamágnesség elmélet, a szuperfolyékonyság elmélete, a másodrendű fázisátmenetek elmélete, a Ginzburg-Landau szupravezetési elmélet, a Fermi folyadékok elmélete, a Landau csillapodás elmélete a plazmafizikában, a Landau-pólus, a Landau-szintek a kvantumelektrodinamikában, a neutrínók két komponensű elmélete.
1962-ben fizikai Nobel-díjat kapott a szuperfolyékonyság matematikai elméletének kidolgozásáért.