nyomtatás
(nyomóforma, betűnyomtatás, nyomtató, printer)

Eljárási módok összessége, amellyel egy nyomóformáról valamilyen alapra egyforma példányokat állítanak elő.
A nyomóforma lehet szöveg, rajz, kép, fotó, egy- vagy többszínű, az alap általában papír vagy műanyag, a színezőanyag valamilyen festék.

Három alapvető eljárási módja:
- magasnyomtatás (fő fajtái a betűnyomtatás és a flexográfia)
- síknyomtatás (fő fajtái a kőnyomtatás /litográfia/, a hasonló elven működő ofszetnyomtatás és az elavuló félben lévő fémnyomtatás) (A filmnyomást és a stencilt néha a síknyomtatási eljárásmódok közé sorolják, de gyakrabban önálló eljárásnak tekintik.)
- mélynyomtatás (fő fajtája a rácsmélynyomás, de ide tartoznak a művészek által használt különféle eljárásmódok is /metszet, rézkarc, mezzotinto, maratás/).

A nyomtatás legrégebbi formája a betűnyomtatás, amelynek sikeressége attól függ, hogy megfelelő-e a nyomás a festék papírra viteléhez; így a nyomtatás kezdeteit tulajdonképpen a fából készült nyomtatólemezek, valamint a mozgatható betűk és nyomódúcok fejlődése jelentette.
(A képen Gutenberg betüi láthatók.)
A fa kéziszedést 1795-ben felváltotta az első teljes egészében fémnyomtatás, a Stanhope.

A nyomtatáshoz szükséges technikai eszközök részletei már ismertek voltak az XV. század első felében, közepén. Gutenberg zsenialitása abban mutatkozik, hogy ezekből a részletekből össze tudta állítani egy rendkívül bonyolult, igen sok részletet tartalmazó technológia lényegében végleges megoldását.

Gutenberg nyomdája.

A betűk önálló darabként való használata különböző szövegek leírására, közismert volt.
A fémműves mesterségben jártas Gutenberg a gondosan megtervezett méretű és formájú betűket kemény fémbe (réz, vas, acél) metszette, mégpedig a betű pozitív, vagyis a fémtestből kiemelkedő - és természetesen tükörképű - alakjában. Ha ezt a kemény bélyegzőt, patricát kellő erővel egy lágyabb fémbe ütötte vagy sajtolta, kialakult az eredeti tökéletes negatív lenyomata, vagyis a matrica, amely már - némi kézi utómunka, kiigazítás után - alkalmas volt öntőformául. Ebbe öntötte ólom-antimon-ón ötvözetet (betűfém), majd megszilárdulás után kivette és lehűtötte. Ezzel az igen egyszerű eljárással az eredeti matrica méreteivel tökéletesen megegyező és egymással is azonos méretű nyomdabetűket tudott önteni.

Gutenberg 1452-1456 között készítette főművét, a Bibliát.

A 19. és 20. sz.-ban egyre bonyolultabb nyomtatószerkezeteket hoztak létre, amelyekkel először a lap egyik, majd mindkét oldalára, először egy, majd több színben lehetett nyomtatni valamint gyorsabb gépeket, amelyekben a domború felületet az egyik hengerhez rögzített, meghajlított nyomólemezre vezetik (flexográfia).

Az ofszet nyomtatást a 20. sz. elején fejlesztették ki, használata széles körben elterjedt.
A jelenlegi szedési eljárásmódok közvetlenül filmen vagy papíron hozzák létre a képet, így már nincs szükség a fémbetűket tároló és beállító betűszedőkre.
A pillanatnyilag legelterjedtebb eljárás a számítógépes szerkesztés alapján történő közvetlenül filmre történő levilágítás, amelyből fotopolimer, vagy ofszet nyomólemez készülhet, illetve közvetlenül is készíthető ofszetlemez lézeres eljárással.

Számítógépekhez, elektronikus eszközökhöz másfajta nyomtatási eljárásokat, nyomtatókat (printer) használnak.
A legelterjedtebbek a tintasugaras nyomtatók.
Sok eszközhöz, pl. péntárgépekhez, használnak hőnyomtatókat, tűs pontmátrix nyomtatókat
A nagyon jó képminőséget biztosítanak a lézernyomtatók.
A nyomtatás egyre jobban terjedő speciális alkalmazása a 3D nyomtatás.

Felhasznált irodalom