Az éter hullámai ...
A napokban sok századszor hallottam kiváló rádiós műsorvezetőink egyikétől,
hogy "találkozunk holnap az éterben".
Többen biztosan valami folyadékra gondolnának, hiszen gyakran hallható az a
változat is, hogy "találkozunk az éter
hullámain". Sőt azt is hiheténk, hogy az éter is politikai, közigazgatási
területekre oszlik, hiszen a "magyar étert"
is gyakran emlegetik.
Kíváncsi lennék van-e valami fogalmuk arról a bemondóknak, hogy mi a fenéről is beszélnek.
Feltételezem, hogy nem a korábban altatáshoz használt dietil-éterre gondolnak
(bár az is folyadék).
Az "éter"
az egy olyan feltételezett közeg, amiben a fény
(vagy más elektromágneses
hullám) mozog, amihez viszonyítva a sebességét mérhetik. A korábbi ellentmondások
feloldására, a fizikusok a századfordulón még azt feltételezték, hogy a teret
egy rendkívül híg massza tölti ki, az éter. Az éter,
úgy gondolták, egy anyagi egységekből álló mozdulatlan közeg, amely a testek
közötti kölcsönhatásokat
közvetíti. Amikor a tizenkilencedik század tudósai a fény
sebességéről beszéltek, megállapodás szerint ez alatt a fénynek
az éterhez viszonyított
sebességét értették.
Azóta kiderült, hogy ilyen állat pedig nincs. De a rádiós műsorvezetők jelenleg
is szívesen használják ezt a "divatos" szót.
Mennyi minden egyébről beszélünk még ami nincs!
Máris látom magam előtt, hogy a "Hartman-törésvonal" és a "vízér"
"mérés" mellé élelmes "szakemberek" "étermérést"
is vállalnak, ha valakinél rádióhullám
terjedési problémák vannak.
Megállapíthatnák a pálca görbülése alapján mondjuk, hogy merre folyik az éter,
esetleg nem elég sűrű, vagy nem elég ritka, vagy rossz irányban áll a ház...