ultraibolya-látható spektroszkópia
(UV-visible spectroscopy)

Kémiai analízisre és szerkezet-meghatározásra alkalmazott spektroszkópiai eljárás.

Azon az elven alapul, hogy a molekulákban az elektronátmenetek az elektromágneses spektrum látható és ultraibolya tartományában történnek, és hogy egy adott átmenet egy jellemző hullámhosszon történik.

A spektrométernek két forrása van: egy az ultraibolya és egy másik, a látható fényre (a kettő együtt adja a műszer teljes hullámhossz-tartományát).
Ha a teljes hullámhossz-tartományt használják, a forrás egy megfelelő pontnál cserélődik.
A forrásból kilépő sugárzást két egyenlő intenzitású sugárra bontják. Az egyik sugár a minta híg oldatán halad keresztül, míg a másik egy tiszta oldószeren, melyet referenciaként használnak, amivel az elsőt összehasonlítják az transzmittancia után.

Ha a mintavegyület nem nyeli el az adott hullámhosszúságú fényt, I = I₀. Ha azonban a minta elnyel fényt, akkor I kisebb, I = I₀, és a különbség egy grafikonon ábrázolható a hullámhossz függvényében.

Az elnyelés megjeleníthető transzmittancia (T = I/I₀. ) vagy abszorbancia (A= log I₀. /I) formájában.
Ha nem jelentkezik elnyelés, T = 1.0 és A= 0.
A legtöbb spektrométer az abszorbanciát (elnyelést) jeleníti meg a függőleges tengelyen (ábra).

A különböző vegyületek elnyelési maximuma és abszorbanciája nagyon eltérő.

Az anyagokat oldatban vizsgálják. A leggyakrabban használt oldószer víz, etanol, hexán és ciklohexán.

Felhasznált irodalom