Franklin, Benjamin
(1706-1790) természettudós és amerikai államférfi.
40 éves korában kezdett el érdeklődni a fizika iránt.
Az ő nevéhez fűződik a villámhárító megalkotása. Kísérletei során sárkányokat
küldött fel a viharfelhőkbe, hogy azokból nyerjen elektromosságot. A sárkányt
tartó nedves kötél tökéletes elektromos vezető volt, ennek segítségével töltötte
fel leideni palackját, amelyből aztán szikrákat állított elő.
Tanulmányait 1753-ban tette közzé, aminek alapján több tudományos testületbe is beválasztották. Az elektromos jelenségek magyarázatában azonban nem volt nagyon eredményes, amikor bevezette az elektromos egy-fluidum hipotézisét. Az üveg-elektromosságot tekintette az egyetlen elektromos fluidumnak, és az elektromos állapot két különböző fajtáját e súlytalan fluidum fölös mennyiségének vagy hiányának tulajdonította. A fölös mennyiségű üveg-elektromosságot tartalmazó testet, például a megdörzsölt üvegbotot pozitív töltésűnek nevezte el, amelyikből hiányzott, például a megdörzsölt gumirudat, pedig negatív töltésűnek. Ha két olyan test kerül össze, melyek egyike fölös, másika pedig hiányos mennyiségű elektromos fluidumot (üveg-elektromosságot) tartalmaz, akkor az elektromos áram az első testből, ahol fölös mennyiségben van, átáramlik a másikba, ahol hiányzik.
Az ő elképzeléséből alakult ki mai terminológiánk, miszerint az elektromos áram
a pozitív elektródról áramlik a negatív elektród felé. Ez éppen fordítottja
a tényleges elektronáramlásnak, de tradicionális okokból mégis ezt használjuk
napjainkban is.